Vincenz Priessnitz a Németországi Gräfenbergben született 1799-ben. 1824-ben kezdte meg a vízzel való gyógyítást, miután saját betegségét (többszörös tüdőt átfúró bordatörés) az orvosok gyógyíthatatlannak nyilvánították.

A vízzel gyógyítás története (1900)

Mit tett hát Priessnitz?

Bordatörése alkalmával saját magán jó hatását látván a vizes borogatásoknak, ügyes megfigyeléssel, következetes ésszerű gondolkodással hozzá fogott másokon is a vízzel kúráláshoz. Először családja tagjain, utóbb idegeneken gyakorolta mesterségét s a víz alkalmazásának, szerencséjére, oly sok irányú haszna van az organizmusra, hogy azok a balsikerek, amik őt gyógyításai közben iskolázottság hiánya miatt érték, jelentős csorbát nem üthettek kúrái hírnevén.

Tényleg igen sok ésszerű is volt abban, amit művel. Mindenekelőtt vissza igyekezett vezetni az embert, aki gondjaira bízta magát, a természetes életmódhoz. Csak vízivást engedett meg abban a korban, mikor vizet egyáltalán nem ivott, akinek bora termett, vagy borra is jutott; kellő testmozgást kívánt fennjáró betegeitől a szabadban, edző eljárásokra tanította őket, mint a hogy az egykorú képek is igazolják. Az erdei forrásnál jófajta tülkökből csapatostul isszák a friss vizet e képek egyikén a graefenbergi páciensek; egy másikon látni, amint sétáikon forrásra lelve, ennek "jéghideg" vizével megnedvesítik csupasz nyakukat s azután leszárítás nélkül sétálnak tovább. Bizony jobban védte ez őket jövendőre a torokgyulladástól, mint az újabban "csak a fehér inggallér védelmére" hordott kendő, vagy a hölgyek ma divatos magas kabátgallérja.

Priessnitz vízkúrájában azután helyes találékonysággal bővítette ki, idomította át a gyógyítás technikáját. A nedves fűben mezítláb járást, de meg a lábbeli nélkül való gyaloglást füves helyen általában, ő is rendelte részben edzésül, részben elvonó eljárásként. A nedves hidegen feltett s a testen megmelegedő borításokat, kifelé száraz réteggel befödve, ma is Priessnitz-borításnak mondjuk. Ezeknek legösszetettebb alakját, a keresztkötést is használta, mellkasi bántalmakban. Tusokat alkalmazott, persze csak hideg, zuhogó sugártust, melynek első formáját a természet maga jelölte ki. Olyan helyen, ahol valami nagyobbacska ér kicsiny vízesésben zuhogott alá meredeken lebukó medrébe, az ér vizét felfogta s hosszú fából való vályún vízszintesen kivezette a mélyebb hely fölé. Ily módon alája állhatott a páciens a fagylaló hideg zuhogónak. A félfürdőt, nedves begöngyölést, a kar- és lábfürdőt, a nedves hideg lepedőben ledörzsölést stb. mind alkalmazta már Priessnitz, eleinte, míg kevesebb tapasztalata volt, merőben hidegen, utóbb a fürdők vizét, mikor belátta, hogy a hideg nem mindenütt hat jól, temperáltatta is. Gondja volt rá igen helyesen, hogy a beteg a hidegebb kúra előtt és azután egyaránt kellő mozgást végezzen, testét fölmelegítse. Graefenberg páciensei nem egyszer lapátoltak havat a telep udvarán rangkülönbség nélkül, nyáron pedig favágással fokozták testük hőmérsékletét.

Maradt ránk kép, amelyen láthatjuk, hogy esős időben a szobájában is vígan fűrészeli a hasábfát a magas rangú dáma; mögötte az éppen egy tálcán levelet átnyújtani kívánó lakáj, az ágy, az asztal terítőjén kihímzett uralkodó herczegi korona...

forrás: természettudományi közlöny 1900, termalfurdo.net