A népi gyógyászat úgy tarja, hogy remek vértisztító, és felszámolja a fertőzéseket a szervezeten belül.
A spárga (Asparagus officinalis) feltehetően eurázsiai eredetű, a liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó kétlaki, egyszikű növény. Hazánkban korábbi feljegyzések nyúlárnyéknak is nevezik, mert évelő és nyaranta akár másfél méteresre is megnőnek hajtásai, így már valóban nyújthat némi árnyékot kisebb-nagyobb állatoknak is.
A vadon termő spárgát már az egyiptomiak és a görögök is fogyasztották. Termesztését az egyiptomiak kezdték, tehát hozzávetőleg négyezer éves kultúrnövény. Pompejiben talált étlapon a hízott pacsirta és az osztriga már szerepelt a „jérce spárgával”. Plinius, római író i. sz. 90 körül szintén utal rá. A rómaiak kifejlesztették a termesztését, de még mindig az ínyenc gazdagok táplálékai közé tartozott. A későbbiekben kissé elfeledték, majd a reneszánsz idején újra megjelent, és az ínyencek kedvencévé vált. A luxusterméknek számító spárgát nagyra értékelték a királyok és hercegek is. III. Henrik kegyenceit kényeztette vele, XIV. Lajos pedig megkövetelte, hogy asztalán mindig legyen spárga. Hogy parancsának eleget tegyen, a királyi kertész, La Quintinie kidolgozott egy melegágyas termesztési módszert, amelynek segítségével gyakorlatilag egész évben szedhettek spárgát! A művészek közül sokakat megihletett, így pl. Manet-is. A festő egy köteg spárgáról készített csendéletet, amit 200 frankkal többért kelt el, mint amennyire Manet tartotta. Erre Manet külön megfestett egy spárgát, és utána küldte, az alábbi kísérőszavakkal. „ Hiányzott egy szál a kötegből!” A XIX. század elejéig csak a vagyonos ínyencek engedhették meg maguknak ezt a kifinomult és igen drága zöldséget.
A spárganövénynek női és hímegyedei vannak. Gyökérzete lassan erősödik meg, de a körülbelül hároméves tövek már kellően teherbíróak ahhoz, hogy tavasszal sok hajtást hozzanak. A hajtások színe attól függ, hogy a föld felett vagy a föld alatt növekedtek. Ha napfény éri őket, a spárga bezöldül. Laza homokos, humuszban gazdag talajban nő leginkább, és innen a legegyszerűbb betakarítani is 8-12 mm átmérőjű nedvdús hajtásait, melyek egyébként igencsak hasonlítanak a szobanövényként tartott díszaszparágusz hajtásaihoz, hiszen közeli rokonnövényekről van szó. Viszonylag drága zöldség, mert gondos ápolást igényel.
Valódi európai idényzöldség, mely áprilistól kezdve májusban és egészen június végéig kapható. Ez időben bújnak elő zsenge hajtásai, a spárgasípok. Lehet ugyan egész évben kapni konzerv és befőtt formában, az igazi spárgakedvelők azonban biztosan nem folyamodnának ehhez, frissen pedig csak néhány hónapig a spárgaszezonban szerezhető be.
A spárgahajtás legfinomabb része a feje, mert ez a legpuhább és legízletesebb. Lejjebb a szár rostosabb, külső rostjai enyhén kesernyések lehetnek. Annál kesernyésebb a hajtás, minél közelebb helyezkedett el a növény gyöktörzséhez. Alapvetően a spárgatermesztő helyes eljárásától függ, hogy a spárga kesernyés-e vagy sem, kevésbé múlik a frissességen.
Ha sikerült friss spárgát venni a piacon, akkor is érdemes meggyőződni, hogy szára külső része nem kesernyés-e. Ezen a hámozás segíthet. A világos színű sípokat a fejtől haladva lefelé vékonyan meg kell hámozni, a zöld spárgánál ez nem mindig szükséges.
Az enyhe mellékíz a spárgát cukros, csak nagyon enyhén citromos, sós vízben, kevés vajjal főzve lényegében érezhetetlenné válik. Az erős kesernyésség semmilyen trükkel nem tüntethető el, ezért ilyenkor inkább csak a hajtások hegyét használjuk fel, semmint, hogy az egész étel ehetetlenné váljon. A világos spárga 15-20, a zöld színű kevesebb, 10-15 perc alatt fő meg puhára, helyesebben enyhén acélosra. A zöld spárga a kevésbé előkelő étel, ugyanakkor ízletesebb.
Az alumíniumedényben ne főzzük, mert a spárga anyagai az alumínium-oxiddal reakcióba lépve szürkésen elszínezik a hajtásokat. Elegendő kevés vízben megfőzni. Némi citromlé az elszíneződéstől óvja a spárgát.
Nyersen is egészséges és fogyasztható, de aszparaginsav tartalmának köszönhető jellegzetes íze csak a főzés nyomán alakul ki.
Jól emészthető rostok alkotják a növény szárát. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, fólsavban gazdagok. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, ahogy fentebb is említettük, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel, 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, összesen 2 gramm szénhidrát van benne.
Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, sok káliumot, a nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént.
A zöld spárga klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint világos változatában, ezért táplálékként is értékesebb.
Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését.
Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású.
A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető.
Mértékletesen fogyasszák a köszvényesek és a veseköves vagy arra hajlamos emberek.
forrás: nepgyogyaszat.hu
Spárga
 A spárga népies neve: csirág, nyúlárnyék. Valószínűleg a Földközi-tenger medencéjéből származik. A vadon termő spárgát már az egyiptomiak és a görögök is fogyasztották. Nevét is azóta jegyzik, az "asparagos" szó ugyanis görögül fiatal hajtást, nyelet jelent. A rómaiak kifejlesztették a termesztését, de még mindig az ínyenc gazdagok táplálékai közé tartozott. A későbbiekben a reneszánsz idején újra megjelent, és az ínyencek kedvencévé vált. A luxusterméknek számító spárgát nagyra értékelték a királyok és hercegek is. III. Henrik kegyenceit kényeztette vele, XIV. Lajos pedig megkövetelte, hogy asztalán mindig legyen spárga. Hogy parancsának eleget tegyen, a királyi kertész, La Quintinie kidolgozott egy melegágyas termesztési módszert, amelynek segítségével gyakorlatilag egész évben szedhettek spárgát! A XIX. század elejéig csak a vagyonos ínyencek engedhették meg maguknak ezt a kifinomult és igen drága zöldséget.
A spárga évelő növény, telepítés után 15-20 évig képes teremni.A színe attól függ, milyen hosszan volt kitéve napfénynek. A növény, amelyet fogyasztunk, nem más, mint egy fiatal hajtás, amely a föld alatt a fény felé tör. Mihelyt az első spárga feje kibújik, a termesztő igazi versenyfutásban van az órával. Hiszen az eredetileg még fényt nem látott, húsos, gyöngyházas fehér spárga a fényen nagyon gyorsan elszíneződik: először rózsaszín, majd lila lesz. A zöld spárga különleges technikával jön létre: amikor a hajtás kibújik a földből, egy kis átlátszó műanyagfólia-alagút biztosít számára enyhe klímát. A vékonyka spárga nagyon gyorsan megnyúlik, és így megőrzi gyenge húsát, és teljes hosszában bezöldül. A spárga szedése kizárólag kézi művelet, amely nagy szakértelmet kíván. A mester könnyedén megtapogatja a földet, hogy megtalálja, hol helyezkednek el a spárgák, majd a spárgaszedő kanállal (fél-hengeralakú kés) – figyelve, hogy a növény gyökerei, amelyek a következő években még termést hoznak, meg ne sérüljenek - finoman levágja a szárakat a tőről.
Elkészítése:
A fehér és lila spárga aljából (amely kissé rostosabb) vágjunk le kb. 2 cm-t, majd krumpli-hámozóval hámozzuk meg a szárakat a csúcstól az alja irányába. A zöld spárga csak mosást igényel. A fehér és lila spárga lábasban 20 perc alatt megfő csokorba kötve, illetve 10 perc alatt kuktában. A zöld spárga öt perccel rövidebb idő alatt megfő. Ha mikrohullámú sütőben készítjük, nem kapunk jó eredményt, mert a spárga túl kemény marad. A spárga elkészítésének legfinomabb módja, ha olyan edényben főzzük meg, amely elég magas és szűk ahhoz, hogy a csúcsok felfelé nézzenek. Főzés után a spárgát száraz konyharuhán lecsepegtetjük, majd ezután tálaljuk. Klasszikus párosítás a hollandi mártás és a petrezselymes újburgonya.
Egészségügyi előnyei:
A spárga Európában, Ázsiában is őshonos növény, melyről első írásos feljegyzéseink Hippokrátesz-től származnak, a munkájában föllelhető, hogy az i.e. 460-370 körüli időkben főként gyógyhatása miatt tartották becsben. Gyógynövényként elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító szerként használták.
Lippai János az 1666-ban megjelent Posoni kert című könyvében már a következőket írja: "Spárga, igen kiűzi a vizelletet. Ha ennek gyökerét a fájó fogra teszik, megállíttya a fájdalmat. Sőt ha megszárazttyák, porrá törik, és azt a port a fognak üregében teszik, fájdalom nélkűl, mind gyökeresttűl kivonnya. Ha borba meg főzik, és megisszák, megronttya az ember veséjében a követ. Aki olajjal elegyített megtört spárgával megkeni magát, azt a méhek meg nem csípik."
Mióta ismerjük beltartalmát, tudjuk, hogy az egyik legegészségesebb növény tavasszal. A téli időszakban lerakódott salakanyagok, a kialakult túlsúly eltávolítására alkalmas, mivel jól emészthető rostok alkotják a növény szárát, és vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. A friss hajtások A-, B1-, B2-, B6, C- és E-vitaminban, folsavban gazdagok. Sok értékes aminosavat, köztük Aszparagin savat is tartalmaz. B-vitamin- tartalma segít a haj és köröm egészségének megőrzésében. Vízhajtó hatással bír, ezért fogyasztása a vesegondokat is enyhítheti. Lúgtartalma miatt mindenki számára ajánlatos, helyreállítja ugyanis a vér egészséges sav-lúg egyensúlyát. Folyamatos használata csökkentheti vagy akár meg is szüntetheti a reumatikus fájdalmakat és a köszvényt. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, sok káliumot, a nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld spárga klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint világos változatában, ezért táplálékként is értékesebb.
Sok benne a glutation. Ez az antioxidáns megvédi a szervezetet a vírusok és a rák bizonyos fajtái ellen, valamint fontos szerepe van sejtképzési folyamatokban. A nyers spárgalé vesekő kioldására is alkalmas.
forrás: helyielelem.plogspot.com
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
